Madama du Barry szerelmi vágyfokozónak tekintette a csokoládét: ezt az italt szolgáltatta fel szeretőinek. Casanova állítólag szívesebben ivott csokoládét, mint pezsgőt. 1712-ben Angliában a Spectator című divatos folyóirat arra figyelmeztette női olvasóit, hogy óvakodjanak a szerelmi kalandok, a csokoládé, a regények és más efféle, szenvedélyeket feltüzelő veszélyek hatásaitól. Az 1970-es évek elején ismét felmerült, hogy a csokoládé talán szerelmi vágyfokozó szerként is működik. Felismerték ugyanis, hogy a csokoládéban kismennyiségű fenil-etil-amin található, amely vegyületet az agy leginkább akkor termeli, amikor az ember a szerelem fájdalmasan édes érzését éli át. A kutatók szerint talán ez a titka a csokoládénak. A csokoládé állítólagos stimuláló hatását tudományosan is megvizsgálták. A fenil-etil-amin egy biológiailag aktív vegyület, melyről kimutatták, hogy patkányokban - az amfetamin származékokhoz hasonlóan - megváltoztatja az állatok szexuális és agresszív viselkedését. Ugyanakkor azonban az amfetaminok esetében ez a hatás körülbelül húszszor olyan erős, mint a fenil-etil-aminnál. A csokoládé fenil-etil-amin tartalmára vonatkozó becslések szerint a tejcsokoládéban 0.04 és 0.7 mg / 100 g fenil-etil-amin található. Ha jobb híján - a patkányokat vesszük mintául, a kísérletek adatai szerint nekünk vagy 4000 szelet csokoládét kellene elfogyasztanunk ahhoz, hogy számottevő hatást érhessünk el. Ennek fényében egyértelműnek tűnik, hogy a csokoládéval elfogyasztott fenil-etil-amin olyan kis mennyiségű, hogy nem lehet - akár szerelmi, akár egyéb irányú - stimuláló hatása. Ennek ellenére azért mindenképp érdemes próbálkozni…